Történet:
Van úgy az ember, hogy nem sok kedve van semmihez sem. Se főzni se sütni, se vásárolni. Ettől függetlenül enni, inni kell. Ebből az érzésből és az otthon lévő „ebből-abból” kerekedett ez a finomság, mely 2 főre szóló. 🙂
Hozzávalók:
10 dkg csirkemell
5 dkg savanyú káposzta
4 db nagyobb alma
4 szem borókabogyó
só, bors
kevés pirospaprika
1 pohár tejföl
2-3 dl sör
Elkészítése:
A csirkemellet és a savanyú káposztát apróra vágjuk. Az almát megtisztítjuk, kalapját levágjuk, magházát kiszedjük és picit még kivájjuk.
A borókabogyót szétnyomjuk, összekeverjük a csirkemellel, a káposztával, a pirospaprikával, a tejföllel és ezt a masszát beletöltjük az almákba. A töltelékre 1-1 teáskanál tejfölt öntünk. Majd rátesszük az almák kalapját.
A sütőt 200 fokra felhevítjük /alul-felül sütés/.
A sört egy tűzálló tálba öntjük, az almákat beleültetjük. A tálat lefedjük és kb. 35 percig sütjük. Amikor letelt az idő, akkor kivesszük az almákat.
A tálban visszamaradt sörös levet elkeverjük a maradék tejföllel, ha kell kissé besűrítjük liszttel.
Az almákat, ezzel a szósszal tálaláskor leöntjük, majd kevés pirospaprikával, sóval és borssal megszórjuk, valamint még petrezselyemmel is megbolondítjuk.