Történet:
Nagyon szeretjük a csirkehúst, de most egy kicsit másképpen szerettem volna elkészíteni. Unalmas már a pörkölt, a sült csirke… 🙂 Régi receptek között keresgélve, bukkantam rá erre a könnyen elkészíthető, ámde nagyon zamatos ételre.
Hozzávalók:
4 csirkecomb
2 dl tej
2 evőkanál olaj
2 dkg vaj
1 dl kefír
1 evőkanál liszt
1 teáskanál mustár
1 teáskanál citromlé
1-2 gerezd fokhagyma
1 kiskanál reszelt citromhéj
só, bors
csipetnyi cukor
Elkészítése:
A csirkecombokat besózzuk és félretesszük. A mártáshoz a vajat felforrósítjuk, liszttel, majd a tejjel felöntjük és sűrűre főzzük. Mindezt állandó kevergetés mellett. Beletesszük a mustárt, a kefírt, a citromlevet, citromhéjat, a zúzott fokhagymát és jól összekeverjük.
Kevés, sóval, borssal, cukorral ízesítjük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, majd a csirkecombok mindkét felét átsütjük. Ezután egy fél pohárnyi vizet ráöntünk és befedve puhára pároljuk.
El lehet készíteni úgy is, hogy az elkészült mártást ráöntjük a húsra és összeforraljuk.
Én a combok mellé adagoltam a mártást, és sütőben sült rozmaringos burgonyával tálaltam.
Igazán kellemes íze van. Jó étvágyat kívánok hozzá!