Történet:
Ezen a hétvégén mézeskalácsot készítettünk Picurkáimmal. :)❤:)❤:)
Encsikém kijelentette viszont, hogy „Mama ezt süsd meg légyszi..” ❤:)
Hát persze „kérésed számomra parancs”…
amúgy ez a recept Encsikém barátnőjétől származik, amit miközben készítettem, rájöttem nekem is van egy, majdnem ugyanilyen összetevőkből álló süteményem.
Végül ezt a tortát egy kicsit másképp készítettem el.
Hozzávalók:
– 3 közepes tojás
– 15 dkg vaj
– 15 dkg cukor
– 4 nagyobb alma
– 12,5 dkg liszt
– 12,5 dkg mák
– 1 citrom reszelt héja és leve
– 1 csomag sütőpor
– egy kevés mák a tetejére, díszitésnek
– egy csipet só
Elkészítése:
Az almákat megtisztítjuk, meghámozzuk és szeletekre vágjuk. Beletesszük egy tálba a szeleteket és citromlevet facsarunk rájuk.
A vajat egy tálban kikeverjük a cukorral és a citromhéjjal. Ezután egyesével hozzáadjuk a tojásokat.
A liszthez hozzáadjuk a sütőport, a mákot és a csipet sót, majd rászórjuk a tojásos keverékre és addig keverjük, míg sima nem lesz.
Az alma több, mint felét belekeverjük a tésztába, majd egy sütőpapírral kibélelt tortaformába tesszük. 24 cm-esbe. A tetejére rárakjuk az alma darabokat, majd jól meghintjük mákkal és kristálycukorral.
170 fokon sütjük körülbelül 50 percet és tűpróbával ellenőrizzük.